2011. március 1., kedd

Birka oldalas



A hétvégi zsákmányom másfél kiló birka oldalas. A hentes görög fűszerkeveréket javasolt hozzá, szerinte ezzel bedörzsölve nagyon jó. Küldött is az arabhoz, hogy ott van a csodafűszer, amelyet végül nem vettem meg, mert itthon is van garmadával az összes alkotóeleméből, viszont hazaérve elkezdtem olvasgatni, hogy mit is lehet kezdeni ezzel a csontos-hártyás húsdarabbal. Angol forrásokkal kezdtem, hisz' ők a nagy birkások, de egyre csak azzal szembesültem, hogy ezt a részt általában a kutya kapja meg. Azért nem csüggedtem, akadt olyan is, aki már látott, sőt, fogyasztott is birka oldalast, és nem halt bele. Recepttel egy magyar forráson kívül nem találkoztam, ebből viszont sokat merítettem, köszönet érte a szerzőknek! Vettem egy tégely menta zselét, és másnap némi aggodalommal és sok rozmaringgal fűszerezve nekiláttam a sütésnek. Ennyit az előzményekről, a tárgyra!

Feldaraboltam nagy, kb. 15 cm-es darabokra az oldalast, egy csokor zöldfűszerrel (oregánó, majoránna, kakukkfű, rozmaring) jól bedörzsöltem, jócskán borsoztam, finoman sóztam, majd egy serpenyőben nagy lángon, némi olajon aranybarna kérget sütöttem rá. A darabokat 180 fokon 3 órán át alufóliával letakarva rozéban pároltam egy fej fokhagyma (a gerezdeket héjastul egészben hagyva), és egy fej vöröshagyma, meg egy szép rozmaring ág társaságában. A húsokat kiszedtem, a szaftot pedig átszűrtem egy serpenyőbe, és magas lángon párologtattam, hogy sűrűsödjön és pont jól sós legyen, ebből lehet csorgatni a húsra.

Az eredmény az elvárásaimat messzemenően felülmúlta, a hús puha lett, a fűszerek harmonizálnak vele, az egész egy egzotikus tünemény. Köretnek nem kell más, mint egy kis zöldsaláta és friss kenyér, na meg a menta zselé!
 

3 megjegyzés:

  1. Ez is finom volt, bár a faggyú azért rendesen ott volt, de nem zavaróan! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia
    Most sül. Remélem fincsi lesz. Pari káposzta lesz hozzá.

    VálaszTörlés
  3. Szia most sütöm és csodás az illata.köszönöm a receptet

    VálaszTörlés

A megjegyzésed a blog moderátorának jóváhagyása után fog megjelenni. (Sajnos nagyon sok spam érkezik.)