2010. augusztus 3., kedd

Kovászos uborka anyu-módra

Kovászos uborkát nem egy nagy ördöngősség készíteni, csak néhány alapvető szabályt kell betartani. Könnyelműen jelentem ezt ki, mert most tettem ki a balkonra életem első kovászolni való uborkáját, így nem tudom, hogy tudok-e egyáltalán ilyet készíteni. Ha időközben kell még valamit trükközni, akkor majd update-elem a bejegyzésemet. Elméleti síkon a szülői tudománnyal már felvérteztem magam, és azt is tudom, milyen a legfinomabb kovászos uborka.


Az eljárás:
Forralj fel annyi vizet, amennyi biztos elég lesz az uborka felöntéséhez, a vízbe tegyél literenként 1 púpozott evőkanál sót! Hagyd langyosra hűlni, közben elkészítheted a többi mutatványt.
Végy egy nagy üveget!
Válogass minél vékonyabb uborkákat, a dundik nem jók, mert magos-trutyis lesz a közepük.
Mosás után vágd le az uborkák mindkét csücskét, és nyald/rágcsáld meg őket, hogy nem keserűek-e! Vigyázz, ha egy keserű belekerül, az az egészet elronthatja!
Nyesd be az uborkákat az egyik végük felől, mintha félbe vágnád, de ne vágd egészen végig, majd ugyanezt ismételd meg a másik végük felől is, de az előző vágásra merőlegesen.
Rakd az üvegbe az uborkákat szorosan egymás mellé, tegyél közéjük egész zöld kaporszárakat (egy 5 literes üveghez kb. 1 szép csokor kapor kell), és tömj bele néhány gerezd fokhagymát (~literenként 1-et)!
Öntsd fel az egészet a sós vízzel, tegyél a tetejére egy jól megpirított kenyér serclit, és teljesen öntsd fel a lével, a kenyér is hadd ázzon!
Tegyél a tetejére egy kistányért, amely kotyogóként funkcionál: kívülről nem jutnak be dolgok (kosz, légy, levegő), viszont a keletkező gázok (CO2?) és folyadék távozni tud.
Tedd ki a napra! Készülj fel rá, hogy engedni fog valamennyi levet, esetleg tegyél alá egy tálat, ha nem a fűben csinálod.

1 megjegyzés:

  1. Felesleges a vizet felforralni,elég a sima csapvíz is.Én az üveg aljára is teszek egy szelet kenyeret(szárazat,amit már nem eszünk meg). Dobálok még az üvegbe szemes feketeborsot .Ha van kéznél jó bele egy kis friss torma is.

    VálaszTörlés

A megjegyzésed a blog moderátorának jóváhagyása után fog megjelenni. (Sajnos nagyon sok spam érkezik.)