2006. december 28., csütörtök

Miért indítok blog-okat?

Ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha is blogot fogok nyitni, és lám, rövid időn belül ez már a második. A borkóstoló mellett most létrehozok egy olyan naplót, amelybe az általam készített ételek receptjeit jegyzem le. Hogy miért? Hogy egy helyen legyenek, ne pedig zsíros papírfecniken a konyhában. Meg azért, hogy mások is elolvashassák, már ha valaki kíváncsi rájuk.

Ritkán fordul elő, hogy recept alapján főzök, akkor is többé-kevésbé szabadon értelmezem a leírásokat. Nem rossz (és véleményem szerint nem is könnyű) dolog egy recept instrukciói szerint pontosan azt elkészíteni, amit annak írója kigondolt. Olyan ez, mint klasszikus zenét játszani: ugyanazt kifejezni, amit a szerző kottára vetett, mégis egy bizonyos értelemben újat alkotni. Vannak jazz receptek is. Itt több szabadságunk van. A jazz-ben a kotta "csak" irányadó, a harmónia a fontos.

Hogy melyik receptet mennyire kell szigorúan venni? Nem is tudom, azt érzi az ember. Tessék tehát ezt eldönteni és kipróbálni, ízlés szerint megtartani, vagy módosítani receptjeimben foglaltakat! Akár sikerül, akár nem, szívesen veszem az észrevételeket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzésed a blog moderátorának jóváhagyása után fog megjelenni. (Sajnos nagyon sok spam érkezik.)