2009. július 12., vasárnap

Pizza

Hozzávalók 3 pizzához:

Tészta:
650 g liszt
fél kocka élesztő
langyos víz
só



Feltét:
3 nagy paradicsom
mozzarella
sonka
kerti fűszerek (oregánó , bazsalikom)
olíva olaj

Készítsük el a tésztát, kelesszük kb. 40 percig, gyúrjuk át, osszuk szét a pizzáknak való tészta-adagokat, lapítsuk minél vékonyabbra, pihentessük 5-10 percig, majd ha úgy érezzük, vastagabb lett ez idő alatt, akkor nyomkodjuk laposabbara, ezután kenjük meg a pürésített paradicsommal, szórjuk rá a sonkát és a mozzarellát, szárított oregánó is mehet rá és egy löttyintésnyi olíva olaj. Kemence hiányában tegyük 220(?) fokos sütőbe negyed órára. Tálaláskor tegyük rá a friss zöldfűszereket.

Legközelebb magasabb hőmérséklettel próbálkozom és csak néhány percig sütöm, a fenti módon túl ropogós, viszont sápadt fehér lett a pizza. Az is lehet, hogy a mozzarellát csak a sütés végefelé rakom rá, hogy ne folyjon szét és a legvégén ráeresztem a grill funkciót is, hogy aranybarnává váljon a cucc.

2009. május 31., vasárnap

Gnocchi tejszínes gombamártással

Találtam ezt az elkezdett bejegyzést, most emlékezetből próbálom rekonstruálni.

Banális cím, egyszerű étel, főleg, ha a friss gnocchi-t készen vásárolod. Sajnos nem emlékszem pontosan, mi volt benne, olíva olaj, tejszín és gomba biztosan, talán fehér bor és egy kis citrom is. Amitől viszont igazán maradandó élménnyé vált, az a francia tárkony.

Metélőhagymával, parmezánnal tálalva.

2009. május 23., szombat

Citromos spenótkrémleves gyorsmenü

Meleg van és lusta vagyok. Nem volt kedvem vacakolni, ez lett belőle:

30 dkg fagyasztott spenót
4 kisebb krumpli
3-4 gerezd fokhagyma
kevéske gyömbér
citromfű levél (5-6- db)
2 dl tejszín
olívaolaj
só
bors
szerecsendió
pici cukor
csapvíz
2 szelet kenyér
3 dkg sajt
kevés vaj

Így kell csinálni:
Krumplit kevés sós vízben főzni, épp annyiban, amennyi ellepi. Amikor puhulni kezd, beletenni a fokhagymát, az egészbors szemeket, egy kicsi cukrot, csipetnyi szerecsendiót és egy kevés olívaolajat, majd a fagyott spenót tömböt. Olvasztani, tovább forralni, majd amikor már egész puha a krumpli, akkor beleönteni a tejszínt, hozzáadni az apróra vágott gyömbért és néhány citromfű-levelet. Még egy kicsit rotyogtatni, közben néhány szelet vajas kenyérre sajtot rakni és katonákra aprítani, majd aranybarnára grillezni.
Végül a levesnek nekiesni botmixerrel, belenyomni egy kicsi citrom levét és jól összepépesíteni az egészet.
A levest melegszendvics katonákkal tálalni.

A végeredmény egy igazán könnyen elkészíthető étel, amely egyszerre üdít a citrom nyárias frissességével, és laktat a burgonya és a melegszendvics kiadósságával.

2009. március 10., kedd

Curry, kókusz, zölddió

Egyszerű étel, leszámítva a kókuszdió felbontását, amelyhez egy szakértő bennszülött hiányában véső, kalapács és sok kitartás szükséges.


Hozzávalók (kb. 2 személy részére):
1 padlizsán
1/2 fej brokkoli
1 kókuszdió
2 dl tejszín
1 narancs
gyömbér
curry
fehérbors
chili
só
olíva olaj
zölddió lekvár
barnarizs

Karikázd fel a padlizsánt és rakd be a sütőbe, süsd 10 percig kb. 200 fokon! Közben az általad preferált módszerrel nyerd ki a kókusz levét, szabadítsd meg a fehér részt a barna héjtól, majd darabold fel! Kitartás, kemény dió! Egy kis zsíradékon párold 5 percig a feldarabolt brokkolit és a kókuszt (utóbbi sosem fog megpuhulni, de valamit kell vele kezdeni), majd add hozzá a tejszínt, a kókusz levét és szórj rá curryt, fehérborsot, chilit, reszelj rá bő fél evőkanál gyömbért! Párold tovább, majd amikor a brokkoli puha lesz, add hozzá a padlizsánt és a narancsot, sózd és igazítsd ízlésednek megfelelően a fűszereket! Közben főzd meg a barnarizst, vagy a kedvenc köretedet, ezt itt nem részletezem, csináld, ahogy neked tetszik, én nem tudok rizst főzni. Tálald az ételt zölddió lekvárral, ez pompás kísérője ennek a fűszer-zöldség-gyümölcs eklektikának.

2009. március 1., vasárnap

Molekuláris gasztronómia Egy szimpla kísérlet: ananász parmezános csokoládéval, aszúban áztatott gesztenyével

A címváltozásról: az eredeti verzióban a ma divatos molekuláris gasztronómia kifejezést használtam, de Hervé This, a diszciplína egyik kitalálója maga is megváltoztatta a kissé zavaros- és folyamatosan változó tárgyú fiatal tudomány definícióját, így én sem ezt használom a továbbiakban. Az ízpárosítások tudománya kétséget kizáróan kémiai és fizikai vizsgálatokon alapul, ezt van, aki beleérti a molekuáris gasztronómiába, van aki nem. Főzhetünk tudományos háttérrel, vagy anélkül, ez innentől kezdve már nem tudomány, hanem alkotás és öröm, legalábbis számomra.
Köszönet Beatbullnak a hozzászólásokért!


Az illékony anyagokat alapvetően a szaglószervünkkel érzékeljük, azonban amikor egy étel ízét határozzuk meg, akkor egyes becslések szerint valójában az érzetnek csak 20%-át szolgálják a nyelvünkön lévő ízlelőbimbók, az élmény többi 80%-át az illatreceptorainknak köszönhetjük. A kutatások szerint, amennyiben két élelmiszernek a fontosabb illékony molekulái megegyeznek, akkor együtt fogyasztva őket e két összetevő harmonikus illat-, és ezáltal ízkombinációt eredményezhet.

A parmezán és a csokoládé több lényeges illóanyag-egyezőséget mutat. A parmezán mindeközben a geszetenyemézzel is rokon, az ananászhoz pedig illenek az erőteljes ízű sajtok és a fehérborok. Ezeket eggyé gyúrva alakult ki ez a desszert.



Összetevők:
1 ananász
1 csomag főtt gesztenye
1.5 dl Tokaji Aszú
300 g fekete csokoládé
40 g Parmezán

A gesztenyét aszúban érleltem, hogy a mézes hatás által a Parmezán ne tagadja meg önmagától. Az ananászt felkarikáztam és a szeletek közepébe behelyeztem az aszús gesztenyéket és az egészet megöntöztem a borral, amelyben a gesztenyék áztak, hisz az ananász kedveli a fehérbort. Mindezt olvasztott (szintén aszús) csokoládéval csepegtettem le és az egészre Parmezánt reszeltem, ez fogja össze a csokoládét és a fehérboros-gesztenyés öntetet, így válik egy egységgé az egész kombináció.

Gorgonzolás-diós és paradicsomos-rozmaringos focaccia

Ennek a pizza felé kacsintgató olasz kenyérspecialitásnak az elkészítése kicsit időigényes , de lényegében el sem lehet rontani. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy oly sok kidobásra ítélt csirízkenyér sütése után még én sem vallottam kudarcot vele. A siker titka abban rejlik, hogy a tészta lapos, könnyen átsül, nem kell hozzá speciális kemence vagy gőzsütő. A tésztába és a lepény tetejére a legkülönfélébb összetevőket rakhatjuk, ezáltal a focaccia nem egy szimpla kenyér, hanem egy igen gazdag és kiadós péksütemény, amely mellé egy kis fűszervajat, olívabogyót vagy egy egyszerű balzsamecetes dresszinget kínálva beszélgetős-borozgatós összejövetelek ideális kísérőjévé válik.

Az alaprecept összetevői:
-1 kg liszt (én 80 dkg kenyérlisztet+20 dkg teljes kiőrlésű lisztet használtam)
-630 cl langyos víz
-1.5 ek só
-1.5 ek méz
-2 zacskó élesztőpor (vagy amennyit 1 kg tészta kelesztéséhez ajánl a csomagolás)
-olívaolaj







 



Egyéb összetevők:
-20 dkg Gorgonzola (a harmada begyúrva a tésztába, a többi pedig a tetejére téve, belenyomkodva)
-egy nagy marék dió (a tészta tetejébe nyomkodva)
-10 cm póréhagyma felkarikázva (a tetejére)

VAGY:
-25 dkg koktélparadicsom (meghámozva, egészben a tészta tetejébe nyomkodva)
-3 szál rozmaring levele (2 szál a tésztában, 1 szál a tetején eloszlatva)

Az elkészítés címszavakban:
  • A víz felébe beletenni a mézet, a sót és az élesztőt, összekeverni, pár percre félretenni
  • A lisztet egynagy tálba vagy egy deszkára önteni, közepébe lyukat formálni, beleönteni az élesztős vizet
  • Összekeverni, majd a maradék vizet is hozzáadni
  • Hozzáadni az egyéb összetevőket (lásd feljebb)
  • Lisztezett deszkán gyúrni 5-10 percig, amíg gyönyörű rugalmas tésztát nem kapunk
  • Egy edénybe helyezni, lefedni, meleg helyen keleszteni 1.5-2 órán át
  • Tepsit kilisztezni
  • A megkelt tésztát belehelyezni, és belelapogatni (2-3 cm vastagságúra) a tepsibe, ujjal szétnyomkodni, nem baj, ha egyenetlen, sőt, annál jobb, az olaj a mélyedésekben gyűlik össze.
  • Meglocsolni olajjal, rászórni, belenyomkodni az egyéb összetevőket (lásd feljebb)
  • Letakarni és ismét keleszteni, amíg a duplájára nem nő (kb. 1 óra)
  • Előmelegített sütőben 220 fokon 20 k b. percig aranybarnára sütni

2009. február 8., vasárnap

Holdnéző udon

Régi japán szokás az ősz első teliholdjában való gyönyörködés. Ilyenkor, a Tsukimi ünnepén, baráti társaságok gyűlnek össze és csendben nézik a holdtöltét. Tradícionális ételek is társulnak a szertartáshoz, ezek egyike a Tsukimi udon, szabad fordításban holdnéző metélt. Ez az étel egy leves sok tésztával (vagy inkább tészta némi levessel), egy tojással a tetején, amely a holdat jelképezi. Amit én készítettem, az csak részben hasonlít az eredetire és az aktualitása is erősen sántít, mert igaz ugyan, hogy ma este telihold van, de semmiképpen nem az ősz első teliholdja, hacsak nem a déli féltekéről vizsgáljuk az esetet.



Hozzávalók:
-udon (japán tészta, szárított formában árulják) (fejenként 1-2 kis csokor)
-dashi alaplé, pl. *kombu dashi (fejenként kb. 1,5 dl)
-mirin (rizs alapú bor) (én ezt kihagytam, épp nem volt itthon)
-szójaszósz (1,5 ek. fejenként)
-tojás (fejenként 1 db.)
-újhagyma (fejenként 1-2 szál)
-só

*A dashi alaplé elkészítéséhez 1-2 nagyobb darab szárított tengeri moszatot kell 30 percig vízben áztatni, majd az egészet lassú tűzön hevíteni és forrás előtt kivenni a vízből az algát. Én vasárnap este lévén nehezen tudtam volna moszatot szerezni, ezért az újhagymák fehér részeivel, lime levéllel, narancsvirággal és balzsamecettel próbáltam olyan levet készíteni, amelynek van is valami íze.

Az elkészítés (miután az alaplén túl vagyunk):
Tedd a tésztát forrásban lévő tiszta vízbe és főzd 2 percig! Egy másik edényben melegítsd fel az alaplevet, add hozzá a szójaszószt (és a rizsbort, ha van neked) és ízesítsd sóval! Szűrd le a tésztát, majd tedd az alaplébe és forrald együtt a levest még két percig. Az eredeti recept szerint a levest ezen a ponton szervírozni kell és tányéronként egy tojást rá kell ütni, de én itt is tettem egy vargabetűt, hogy kevésbé legyen nyers a tojásom: a fazékban lévő leves tetjére ütöttem a tojást és fedő alatt lassú tűzön forraltam még egy picit, amíg a fehérje fehér nem lett. Tálaláskor szórd rá a hagyma felaprított zöld szárát és ízlés szerint még egy kis szójaszósszal is meglocsolhatod.

2009. január 2., péntek

Party kosárkák

Party improvizációk kosár témára. Ezúttal nem írok receptet, csak felsorolom, mikkel lehet megtölteni a falatnyi kosárkákat:
  • Fehérborral készített avokádó - tenger gyümölcsei krém kagylóval
  • Kakukkfüves paradicsomkrém brandyvel, mozzarellával, olívával
  • Cukkíni provence-i fűszerekkel, camembert-rel és fenyőmaggal
  • Kis quiche
  • Egyszerű sajtkrém tojáshabbal





2008. november 2., vasárnap

Omlós-szaftos csirkecombok marokkói stílusban

Életem első raguja.

Hozzávalók:
-6 db. csirke felsőcomb
-1/4 édeskömény
-1 csokor tárkony
-só
-bors
-olíva olaj
-1 db. sárgarépa
- 1 csokor menta
-2 teáskanál liszt
-2 paradicsom
- 2 kisebb vöröshagyma
-1 csokor metélő petrezselyem
-1 pohár vörösbor
-1 bögre kuszkusz
-sáfrány
-vaj

Elkészítés:
- Dörzsöld be a csirkecombokat borssal, sóval és a tárkony apróra vágott szárával! Lisztezd be a csirkecombokat, a megmaradó lisztet ne dobd ki!
- Egy nagyobb serpenyőben egy nagy löttyintésnyi olíva olajon pirítsd aranyszínűre a combokat!
- Vedd ki a húst az olajból és tedd a helyére a hagymát és a répát, piritsd őket egy kicsit, majd add hozzá az édesköményt, a fokhagymát, a zeller szárát, majd a blansírozott paradicsomot! Végül öntsd föl vörösborral, gőzölögtesd el az alkoholt, majd tedd az egyvelegbe a húst és öntsd föl annyi vízzel, hogy félig ellepje! Az egészet rottyantsd össze, majd szedd ki egy rómia tálba!
-Tedd be a római tálat lefedve a sütőbe és 120(?) fokra beállítva süsd másfél óráráig! Ez alatt a hosszú idő alatt a hús olyan omlóssá válik, hogy a végén gyakorlatilag magától elválik a csonttól. A szószban átfő, a teteje pedig megpirul. Az utolsó 10 percben add hozzá a tárkonyt és a mentát, ellenőrizd, hogy minden íz rendben van-e, esetleg sózd!



A kuszkuszt tanuld el egy marokkóitól, vagy csináld így:
-tégy fel forrni a kuszkusz mennyiségéhez képest másfélszer annyi (ha a csomagolás másképp nem rendeli) vizet! Tegyél bele egy csipet sáfrányt, egy csipet sót és egy kanál vajat!
-Öntsd a kuszkuszt egy tálba, majd öntsd rá a forró vizet és fedd be 10 percre (fontos, hogy se több, se kevesebb ne legyen ennél az időnél)!
-A fedőt levéve két villával, vagy a kezeddel oszlasd szét, ezt a műveletet addig csináld, amíg gőzt enged ki magából a kuszkusz! Amikor minden gőzt kiengedtél, keverj hozzá még egy kis vajat!

2008. október 26., vasárnap

Pappardelle tintahal- és tonhal öntettel

Hozzávalók:
- pappardelle (250 g)
- calamares en su tinta (100 g)
- tonhal (darabolt vagy konzerv, 100 g)
- paradicsom (40 dkg)
- fél citrom
- 2 gerezd fokhagyma
- 1/2 dl brandy
- 1.5 dl habtejszín
- 2 diónyi vaj
- 2 ek olívaolaj
- 1 csokor petrezselyem
- tengeri só, bors

Tennivalók:
-Blansírozd, majd aprítsd fel a paradicsomokat!
-Olvaszd meg a vajat, add hozzá az olajat, majd a halat, a calamarit, a paradicsomot és az apróra vágott fokhagymát!
-Löttyintsd rá a brandyt és facsard rá a fél citrom levét!
-Öntsd az egyveleghez a tejszínt, rottyantsd össze, majd ízesítsd sóval, feketeborssal!

- Főzd meg a tésztát, leszűrés után pedig öntsd vissza az edénybe, amiben főzted és keverd hozzá a nagy darabokra tépkedett petrezselymet.

Tálaláskor önts a tésztára a szószból és ízlés szerint szórd meg parmezánnal! Az egész a tányérban össze is keverhető, jót tesz a lucskos szósz a pappardellének.